Sok vagy kevés emberéletet vesztettünk a Covidban?

 

Magyarországon a koronavírus járvány kezdete óta széles körben ismert és elfogadott vélemény az, hogy nemzetközi összehasonlításban nálunk a halálos áldozatok száma kiemelkedően magas volt az elmúlt két lezárt naptári évben – azaz 2020-ban és 2021-ben. Voltak olyan hetek – például 2021 decemberében -, amikor Magyarország világelső volt a népesség arányosan számolt, koronavírussal összefüggő halálozásban. Az alábbi, rövid elemzésben arra teszünk kísérletet, hogy a magyar adatokat összeurópai (30 országra kiterjedő) összehasonlításban vizsgáljuk. Minden emberélet, amit a világjárvány során elvesztettünk, pótolhatatlan veszteség, de nagyon nem mindegy, hogy ezek a veszteségek más országokhoz képest mekkorák. A végeredményt előre bocsátjuk: A két év során elvesztett emberéletek száma megfelel annak, amit hazánk Európán belüli, viszonylagos fejlettlensége és az 1945–1990 közötti szocialista tervgazdaság negatív öröksége alapján akár előre is megjósolhattunk volna.

Alkalmak
2022-09-30
17:00 - 17:30

Only with Hungarian knowledge

Covid védettségi igazolás nem szükséges

Nem regisztrációköteles