Európai határkérdések a szovjet és a jugoszláv utódállami konfliktusok tükrében

A két német állam egyesülése, a Magyarországgal szomszédos szövetségi államok felbomlása újra rendezte a hidegháborús európai határokat. A náci Németországot legyőző Szovjetunió, Egyesült Államok, Nagy-Britannia európai politikai és területi rendje változatlan maradt. Az 1947. február 10-én Párizsban aláírt olasz, román, bolgár, magyar, finn békeszerződés, 1955. május 15-én megkötött osztrák államszerződés, a békeszerződést helyettesítő német végleges rendezés átfogó és egybefüggő rendszert alkot, amelyet máig a győztes nagyhatalmak garantálnak. Csehszlovákia két állama békésen vált szét, a Szovjetunió és Jugoszlávia viszont katonai konfliktusok következtében esett szét utódállamokra. A Szovjetunióban és Jugoszláviában a kommunista rendszerek forradalmak és polgárháborúk eredményeként erőszakban születtek, ahol a valaha uralkodó nemzet, az orosz, illetve a szerb erőszakkal próbálta megvalósítani „nemzetállamát” területi újra rendezéssel. A széteső államokra vonatkozó uti possidetis iuris (amit már birtokoltál, az a tiéd) elvét nem respektálták. Ez vezetett a koszovói és a Krím-félszigeti konfliktushoz. A szovjet és a jugoszláv utódállami viták elszigeteltek maradtak, és nem vezettek európai háborúhoz. Magyarország európai helyét és szerepét a párizsi békeszerződés jelölte ki, amely része a kontinens politikai és területi rendjének. A szomszédoknál időnként felbukkanó magyar „revíziós veszélyre” hivatkozás ellenére, mindeddig nem sikerült a Magyarországgal szembeállított államok gyűrűjét körénk fonni. Mindazonáltal a lelkekben a határ-és kisebbségi kérdések nem jutottak nyugovóra, a térség nemzeteinek megbékélése épp, hogy elkezdődött.