A humor, mint a közpolitika tükre. A Ludas Matyi a kádári konszolidáció szolgálatában.

 

A képi humor, a karikatúra társadalomtörténeti, politikatörténeti forrásként való felhasználhatóságát az utóbbi években egyre több kutató fedezte fel. A karikatúrát a politika nagyon gyakran nyílt propagandaeszközként használta, a szatirikus képi ábrázolás nagy szerepet kapott a külső és belső ellenségképek kialakításában és formálásában, a politikai pártcsatározásokban, a direkt politikai irányvonal kijelölésében. Előadásunkban ettől az elemzési vonaltól némiképp eltérve a „hivatalos” képi humort, karikatúrát nem elsősorban a nyílt politikai propaganda eszközeként vizsgáljuk, hanem inkább a közgondolkodás tematizálására, egyben a meglévő társadalmi feszültségek levezetésére kifejtett hatásával, a „közvetett” vagy „burkolt” propagandisztikus szerepével foglalkozunk. A karikatúra által a közbeszédbe emelt témák jól jelzik a közpolitikai figyelem alakulását, illetve a különféle társadalmi-gazdasági jelenségekhez, folyamatokhoz, intézményekhez, társadalmi csoportokhoz kapcsolódó közpolitikai szándékot – a támogatástól az elnéző megbocsátáson és enyhe bírálaton át a nyílt támadásig. A Ludas Matyi szatirikus hetilap 49 évfolyamának címlapkarikatúráit elemezve megpróbáljuk az „állami humor” alapján bemutatni a Rákosi- és a Kádár-korszak közpolitikai problémáit, közpolitikai szándékait, az egyes közpolitikai területek előtérbe kerülését és eltűnését, az emberek életét, gondolkodását, látásmódját alakító „hétköznapi” politikát.

Az előadás 2021. szeptember 24-én 19 órakor kezdődik, online, Zoom alkalmazáson kerül megrendezésre, melyre regisztrálni az alábbi linken lehet:

https://cutt.ly/nW9gA5b

A linket az esemény napján küldjük meg a regisztráltaknak.

Alkalmak
2021-09-24
19:00 - 19:30

Only with Hungarian knowledge

Covid védettségi igazolás nem szükséges

Regisztrációköteles

Élő és utólag feltöltött videó