A majomkirály és Héraklész - Párhuzamok a kínai és a görög mitológia között

 

A kínai mitológia egyik legnépszerűbb alakja kétségkívül Szun Vu-Kung, a majomkirály, aki a Vu Cseng-En nevű szerzőnek tulajdonított Nyugati utazás című klasszikus kínai regény egyik főhőse. A majomkirály célja, hogy halhatatlanná váljon, s ennek érdekében démonokkal és istenekkel száll harcba, megjárja a tengeri és a mennyei birodalmat, alászáll a pokolba, útja során pedig csak egy bátor leányzó és a híres botfegyvere van a segítségére. A legendás történetnek Szabó Lőrinc Szun Vu-Kung lázadása című költeményétől kezdve a két évadot megélt netflixes sorozaton és a 2023-ban debütált animációs filmen át az idén, augusztus 20-án megjelent videojátékig számos modern feldolgozása ismert. A műsorszámban a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének magyarszakos kínai hallgatói a majomkirály történetén keresztül mutatják be a hagyományos kínai világszemléletet és gondolkodást alapjaiban meghatározó vallási tanításokat és mitológiai alakokat. Az előadás során a komparatív szemlélet jegyében a vonatkozó görög mitológiai párhuzamok felvillantására is hangsúlyt helyeznek, így rámutatva az európai és a keleti kultúra közötti összecsengésekre. A program egy tematikus kézműves bemutatóval zárul.

Alkalmak
2024-09-27
17:30 - 18:00

Only with Hungarian knowledge

Nem regisztrációköteles