A nevek és névadás fontossága – egy nyelvi és antropológiai univerzálé magyarázatai

 

A tulajdonnevek használata igen ősi, minden nyelvből és társadalomból jól ismert, az emberi gondolkodást és az adott kultúrát sok szempontból jellemző jelenség.

A nevek a mágikus gondolkodás szerint a megnevezettel lényegi kapcsolatban állnak, de egyéni és közösségi identitást kifejező szerepüket napjainkban is sokoldalúan megtapasztalhatjuk. A megfelelő nevek ismerete a tudást, az idegenség helyett az ismerősséget, a megnevezettel való személyes kapcsolatunkat is kifejezi.

A névadás az embert körülvevő világ humanizálásának, birtokba vételének (és olykor kisajátításának) az eszköze is. Nevet bárki vagy bármi kaphat, aki/ami egyedíthető és az emberek számára fontosnak bizonyul, de az elnevezhető dolgoknak – s egyúttal a névtelenségnek – többé vagy kevésbé tipikus példái és kategóriái vannak.

Az előadás az említett kérdésköröket különböző névtípusokból és forrásokból vett példákkal veszi sorra, bemutatva a neveknek az emberi kultúra és mindennapok szempontjából nemcsak meghatározó, de mélyen emberi jelentőségét is.

Előadó: Farkas Tamás névkutatással foglalkozó nyelvész. Érdeklődésének középpontjában a tulajdonnevek rendszerének, keletkezésének, használatának kérdései, s ezeknek a társadalmi és kulturális viszonyokkal, az emberi gondolkodással, illetve mindennapjainkkal és gyakorlati problémáikkal való összefüggései állnak.

Alkalmak
2025-09-26
19:00 - 19:30

Only with Hungarian knowledge

Nem regisztrációköteles