„Az arany sárban is arany”. Az arany történetének kezdetei az őskorban.
„Ha aranyad van, mindened van” írja Cserna-Szabó András. Az arany a gazdagság, a múlhatatlanság és a hatalom jelképe, sőt, több is mint jelkép: az arany az emberiség történelmét leginkább alakító fém.
Háború, felfedezés, béke, művészet: megannyi példát lehetne sorolni az elmúlt több ezer évből, melyben az arany központi, motivációs szerepet tölt be. A jelen idő használata is teljesen jogos, hiszen az arany a mai napig meghatározó szereplője életünknek: a személyes szinttől egészen a világgazdasági szintig jelen van ez a fém. Ráadásul nem csak mint meghatározó fizikai anyag képezi kultúránk részét, hiszen közmondások, költői képek, mesék és metaforák tömkelege jelzi, hogy az arany, mint szimbólum is szinte összenőtt az emberiséggel.
Arról azonban kevés szó esik, hogy hogyan találkozott először az ember az arannyal, mikor, hol és hogyan jelentek meg az első aranytárgyak, és mi lehetett az akkori emberek célja e fémmel. Az előadásban az arany és az ember közös történetének első néhány fejezetéről lesz szó, az első aranytárgyakról, az aranyművesség kezdeteiről és az arany szimbolikájának kialakulásáról. A program a hallgatóság bevonásával, interaktív módon zajlik majd.
Előadó: Szilágyi Márton Közép-Európa neolitikumával és rézkorával foglalkozik. Fő érdeklődési köre a korabeli közösségek identitásainak kutatása, illetve az identitások és az anyagi kultúra összefüggéseinek vizsgálata.
Fotó: Kozma Károly


Only with Hungarian knowledge
Nem regisztrációköteles