Az erdélyi szászok egyetemjárása a 16. században
Az erdélyi szászok már a késő középkorban is erős városi hagyományokkal és fejlett iskolahálózattal rendelkeztek, viszont jelentős, évszázadokon keresztül működő hazai egyetem híján a tehetséges fiatalok külföldi intézményekben folytatták tanulmányaikat. Az erdélyi szászok egyetemjárása több évszázados múltra nyúlt vissza, a gyakorlat pedig a XV. század végén és a XVI. század elején addig soha nem látott fellendülést mutatott. Az ezt követő turbulens időszak sorsdöntő eseményei, valamint európai méretű folyamatai (a mohácsi csatavesztés, az Oszmán Birodalom előrenyomulása, az ország három részre szakadása, a humanizmus kibontakozása, a reformáció térnyerése, a könyvnyomtatás fokozatos elterjedése etc.) azonban jelentős változásokat vont magával, amely kihatással volt a peregrináció gyakorlatára.
Előadásomban a század folyamán a szász peregrinusok társadalmi státuszát, az egyetemjárás földrajzi irányának változását, a tanulmányok szerepét, a hazatérés motivációját és gyakoriságát kívánom néhány tipikusnak mondható pályaképen keresztül szemléltetni, továbbá a szászok iskolázottságát tágabb kontextusban bemutatni.


Also for foreigners
Nem regisztrációköteles