Hogyan folyik a kvarkanyag?

 

Világunk ma atomokból áll, nem volt ez azonban mindig így. Ahogy a Világegyetem tágult, úgy hűlt is, a régmúltban tehát nagyon forró volt – olyan forró, hogy az első pár százezer évben nem is atomos, hanem plazma állapotú anyag töltötte ki. Az első ezredmásodpercben pedig olyan méreteket öltött a forróság, hogy még az atomok építőkövei: a protonok és a neutronok is megolvadtak. Ilyen körülményeket ma nagyenergiás gyorsítókban létrejövő atommag-ütközésekben, kis Ősrobbanásokban lehet létrehozni. Az elmúlt években összegyűlt kísérleti eredmények arra utalnak, hogy nagyenergiás atommag-ütközések során közel tökéletes folyadék típusú anyag alakul ki. Az előadásban áttekintjük az ide vezető utat, és azt is, hogy mit tudunk ma erről a közegről, illetve a hagyományos részecskékké való átalakulásáról.

Az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testületének hatályos rendelkezése, illetve a 484/2020. Korm. rend 6/C.§ értelmében a rendezvény orrot és szájat elfedő maszkban, védettségi igazolvány bemutatása után látogatható. Védettségi igazolvánnyal rendelkező személy felügyelete alatt lévő tizennyolc év alatti személyek védettségi igazolvány nélkül látogathatják a rendezvényt. A védettségi igazolványt az épületek bejáratainál ellenőrzik.

Alkalmak
2021-09-24
17:00 - 18:00

Only with Hungarian knowledge

Covid védettségi igazolás szükséges

Nem regisztrációköteles

Élő