Nagy Zoltán, királyi mesterszakács ez évben is süt valami finomat

 

Boldogi nagyrózsa kóstolás

A boldogi nagyrózsánál kevés különlegesebb süteménnyel találkozni: már a látványa is elképesztő, a sütése olyan technológiával történik, amit máshol nem látni, az elkészítése pedig olyan trükkös és szeszélyes, hogy csak néhányan tudják minden csínját-bínját.

A boldogi nagyrózsa ünnepi sütemény, amit régen gyerekszülés után vittek a komaasszonyok a házhoz: a nagyrózsákat díszesen hímzett komakendőbe bugyolálták, így vitték a levesekkel és minden egyébbel az anyákat ellátni.

Ma már készítik menyegzőkre, lakodalmakra, születésnapokra, házassági évfordulóra, keresztelőre, és minden olyan családi ünnepre, ahol sokan összejönnek. Boldog környékén rendezvényeken is találkozhatunk vele, szokták olvasztott csokoládéval és lekvárral is tálalni – a rózsa szirmai könnyen megtartják a töltelékeket. Hagyományosan porcukorral szórják meg, ami nem csak ízt ad a süteménynek, de ettől lesz mutatós, szépen kidomborítja a nagyrózsa szirmait és rétegeit is. Az eredeti forma a kétszirmos, ennek a közepén dúsabb hullámok és szirmok vannak, mintha öt rózsabimbót fogna össze a kinyílt rózsaforma, míg az egyszirmosnál csak három rózsabimbó nyílik ki belül. Eredetileg öntöttvas formát használtak a sütéshez, ma már egyszerűbb, hajlított lemezből készült formákat is lehet kapni, ezeket könnyebb tartani sütés közben. A kész boldogi nagyrózsa könnyű, roppanós, íze és állaga fánkhoz és ostyához hasonlít.

Alkalmak
2024-09-27
09:00 - 12:00

Only with Hungarian knowledge

Nem regisztrációköteles