VIII. Tudós Maraton - Petrovai József Emlékfutás

 

A Kutatók Éjszakája program keretében az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézete szervezi meg a VIII. Tudós Maraton – Petrovai József emlékfutást. A program érdekességei: – A már hagyományosnak mondható és nagy sikert aratott kezdeményezést folytatjuk azzal, hogy az előzetesen regisztrált oktatókból a szervezőbizottság tagjai karonkénti 2-4 fős csapatokat állítanak össze és csapatversenyben is hirdetünk eredményt. – A Petrovai család vándorserleget ajánl fel a legtöbb kilométert megtett csapatnak. A jó hangulatú váltófutás, kocogás mellett kollégáinknak arra is lehetőségük adódik, hogy rövid 5−10 perces tudományos/ismeretterjesztő előadás keretében saját tudományos tevékenységükről, érdeklődési körükről beszéljenek. A program szervezői azt szeretnék, ha a választott témák tekintetében a tudományos sokszínűség érvényesülne: munkatársaink bemutathatnak pl. folyamatban lévő kutatásokat; felvezethetnek megoldásra váró problémákat; rövid, ismeretterjesztő módon összegezhetik új tudományos eredményeiket; vállalhatják egy-egy osztálytermi tanóra tapasztalatainak megosztását; egy-egy művészeti alkotás (film, fotó, zenemű, stb.) érdeklődésre számot tartó ismertetését. Mindenkit szeretettel látunk, aki szeretne aktívan részt venni a Tudós Maraton – Petrovai József Emlékfutáson. A rendszeres futás hiánya senkinek nem jelenthet akadályt, mivel a program elsődleges célja nem a teljesítmény, hanem a tudományos és a rekreációs szféra egyesítése, a jó hangulat megteremtése és az Eszterházy közösség további erősítése.

Korosztály: 15 éves kortól

regisztrációs link: https://forms.gle/SsVbmYSZXfDCVfJa7

Alkalmak
2023-09-29
15:00 - 17:00

Only with Hungarian knowledge

Covid védettségi igazolás nem szükséges

Nem regisztrációköteles