A XX. századi népszámlálások közgyűjteményi (levéltári és kézirattári) forrásai.

A Központi Statisztikai Hivatal 1869 óta, rendszerint tízévenként végzett az ország teljes lakosságára (az átutazókra és a távollévőkre is kiterjedő) népszámlálást. A népszámlálások alapvető célja mindenekelőtt a lakosság demográfiai és foglalkozási jellemzőinek felmérése volt.

Az 1910. évi népszámlálás volt a történelmi Magyar Királyságra vonatkozó utolsó reprezentatív adatfelvétel, ezért annak adatai képezték az első világháború utáni területi revíziót előkészítő térképészeti és összehasonlító-statisztikai háttértanulmányok állandó viszonyítási alapját. A népszámlálások esetenként a megszokottól eltérő kérdésekkel is kiegészültek, szükség szerint rendkívüli adatfelvételekre is sor került.

A történeti-statisztikai kutatások szempontjából sajátos forráscsoportot képeznek az 1938. és 1939. évi felvidéki és kárpátaljai népösszeírás - hiányos és töredékes - feldolgozási táblái is. A rendkívüli népszámlálások között érdemes megemlékezni a II. világháború után újjászervezett KSH 1945. évi kárfelméréséről is, amelynek napjainkra igen csekély iratanyaga maradt fenn, azonban nélkülözhetetlenül fontos statisztikai helyzetképpel szolgált a háborús károk helyreállítása és az ország újjáépítése szempontjából.

Az érdeklődők az iratbemutató alkalmával megismerkedhetnek a XX. század első felének népszámlálásai során felhasznált irat típusokkal. Az egyes dokumentumok és segédeszközök másolatait kézbe vehetik, közvetlen közelről is megtekinthetik.