Beszédes sírok - Középkori temető a tatai Nagykert utcában

 

Tata leginkább ismert középkori emléke kétségkívül a tóparton álló, 14. századi eredetű vár. Azt viszont jóval kevesebben tudják, hogy a középkorban, a 11. századtól egy bencés apátság állt a területen, melynek közelében később több kisebb falu is létesült. A vár épülésének köszönhetően megindult a települések fejlődése, így a késő középkorban két oldalán már egy-egy mezőváros helyezkedett el, Ótata és Újtata. A várban évekig folyt a feltárás, a település középkori előzményeiről azonban csak kisebb munkák, építkezések alkalmával sikerült némi információt szerezni. Ezek közé tartozik Szatmári Sarolta 1979-es, Nagykert utcai ásatása, melynek során egy templom körüli temető részlete került napvilágra. A temetkezések jelentős része kőkeretes, kőlappal borított sír volt, ami viszonylag ritka jelenség a magyarországi anyagban, mutatja a temető és a hozzá tartozó templom egykori fontosságát. A feltárt temetőrészlet felveti a kérdést, hogy Tata melyik temploma állhatott a területen, ugyanis a források alapján több lehetőség is adódik. Az előadásban ennek a kérdésnek eredünk nyomába a sírok és a belőlük előkerült leletek alapján.

Alkalmak
2021-09-24
18:00 - 18:30

Only with Hungarian knowledge

Covid védettségi igazolás nem szükséges

Nem regisztrációköteles