„Vakpali, vakpali mindent lát!” – Zenés történelmi kalandtúra az Anjouk és a Rákócziak korába
Nagy Lajos király születésének 700. évfordulója apropóján a magyar középkor egyik legjelentősebb korszakába nyerünk betekintést. Megismerhetjük a 14. századi Magyar Királyság kulturális és művelődéstörténeti jelentőségét, valamint Nagy Lajos korának máig ható értékeit.
Akik kedvelik az Abszolút Töri regénysorozatot, azok ismerik azt a titokzatos platánfát, amelyen átbújva egy másik korba, jelen esetben Nagy Lajos király és II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvaraiba juthatunk át. Az, hogy mennyi középkori magyar lovagéneket ismerünk, sajnos, egy kézen megszámolható, ahogy az Anjoukhoz köthető népdalok is. Az előadás során mindenki megtanul lovag módjára virágdalt küldeni a titkos imádottjának, lovaghoz méltó hősi dalt zengeni, úri kisasszonyként táncolni, valamint tábortűznél portyázó kurucként a régmúlt dicsőségről regélni. Kiderül, hogy melyek az eredeti kurucnóták és melyek az utólag költött műdalok, illetve, hogy ki is írta az eredeti Rákóczi-indulót és mennyi változata is született kétszáz év alatt. A zenei beavatást Windhager Ákos Károly, az MMA MMKI kutatója mellett három alabárdos zenész kíséri.
Also for foreigners
Regisztrációköteles