A klíma-szkepticizmustól a klímaváltozás tagadásáig

Öko-paralízis, klíma-szorongás, klíma-tagadás...az elmúlt években a szókincsünk újabb szavakkal bővült. Ezek a terminusok igen képletesen tükrözik azt a fajta kilátástalanságot, amellyel az egyén az egy új geológiai korba, az antropocénbe lépett világunk kihívásaival küzdeni kénytelen. Az általános felmelegedés az emberiséget már néhány évtizede valósággal sakkban tartja. És ennek a folyamatnak még koránt sincs vége, sőt, ez még csak a kezdet. A globális kihívás globális választ kíván. Az emberiség létének a bolygónkon való megmentéséért folyó harccal papíron mindenki (vagy legalábbis majdnem mindenki) egyetért. Azonban a gyökeres életmód- és világszemlélet-váltás még mindig nem következett be. Ugyanis a fennálló gazdasági rendszer logikája egyéni és közösségi cselekvéseinket egyaránt kilátástalanná teszi.  

A klímakutató szaktudósok számadatokkal alátámasztott beszámolói egyre riasztóbb jövőképet vázolnak elénk. De mi a helyzet a társadalomtudományok terén? Azaz milyen filozófiai, szociológiai, pszichológiai, vagy akár antropológiai vetülete van korunk, és talán az emberiség egész története legnagyobb kihívásának? És hol van mindebben az egyén helye? Van-e az egyéni cselekvésnek egyáltalán értelme?