Édes Árpádom! Jászai Mari levelei Ódry Árpádhoz
Jászai Mari és Ódry Árpád is a Nemzeti Színház egy-egy időszakának meghatározó alakja volt, akiknek pályája több alkalommal is keresztezte egymást. Ódry Árpád első Nemzeti Színházas bemutatójában A boszorkány című darabban rögtön együtt játszhatott Jászai Marival. Ezt követően még több ízben játszottak ugyanabban a darabban, úgy, mint a Romeo és Júliában, a Hamletban, a Nagyasszonyban és a Clemenceau-ban is. A viszonylag nagyobb korkülönbség ellenére mindketten nagy figyelemmel követték egymás pályáját. Az egymásnak írott levelek azt sejtetik, hogy kapcsolatok túlmutatott a szimplán kollegiális viszonyon. Jászai Mari több esetben is féltő aggódással tekintett Ódry Árpádra, egyfajta szimpátiát, szeretetet érezve iránta.
Színháztörténeti előadásunkkal a száz éve elhunyt Jászai Marira emlékezünk. Az előadások után, 20 és 21 óra között séta a raktárakban Jászai Mari nyomában...
Only with Hungarian knowledge
Nem regisztrációköteles