Az árva fiú esete a gonosszal: avagy irodalom = plágium + kreativitás?
Számos mai, kortárs hosszabb-rövidebb irodalmi, szöveges vagy vizuális termék fogyasztása közben lehet olyan érzésünk, hogy bár biztosak vagyunk benne, hogy most találkozunk vele először, mégis valahogy alapjaiban ismerős a történet, és ismerősek a szereplők is. Hirtelen azt gondolhatnánk inkább a populáris kultúra szintjeiről, tehát az elsősorban szórakoztató, alacsony (ponyva) és a közép szintről származó történetek esetében fordul ez elő, ahol a népszerűségi és eladási vagy profit elvárások miatt is jellemző, hogy a fogyasztói igényt kiszolgálva felismerhető típuskarakterek és típustörténetek sokszorozódnak – és igazunk is lenne, legalábbis részben. Ugyanis számos, az úgynevezett magas kultúrával társított irodalmi mű esetében is előfordul ez a jelenség, bár ott többnyire más céllal.
Az előadásban néhány széles körben ismert történeten keresztül tervezek bemutatni toposzokat és/vagy trópusokat, amelyek némi variációval ugyan, de alapvetően mégis ugyanolyan vagy nagyon hasonló formában jelennek meg. Felmerülhet a kérdés, hogy ha ezekben a történetekben ennyi a közös vonás, akkor ugyanarról is szólnak? Remélhetően kiderül, hogy miért lehet a válasz erre a kérdésre egyszerre igen és nem is.
Előadó: Bús Éva


Only with Hungarian knowledge
Nem regisztrációköteles