“Ázsiából jöttem, mesterségem címere…” – Ázsiai közösségek Magyarországon

 

A PPKE BTK-n működő Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport workshopja

“Ázsiából jöttem, mesterségem címere…” – Ázsiai közösségek Magyarországon

18:00 – 18: 30: Dr. Csoma Mózes: Koreaiak Magyarországon az 1950-es években

Az 1950-es években csaknem ezer észak-koreai hadiárva és vendégdiák tartózkodott Magyarországon. A legfiatalabbak a Szabadság-hegyen felállított Kim Ir Szen Iskolában, majd a Hűvösvölgyben megnyitott Pak Den Áj Gyermekotthonban kezdték meg magyar nyelvi tanulmányaikat, később pedig magyar általános iskolába, illetve technikumba vagy gimnáziumba kerültek. A KNDK kormányának kérésére folyamatosan érkeztek hazánkba huszonéves fiatalok is, akik ösztöndíjasként egyetemi képzésre készültek. Dr. Csoma Mózes előadása során bemutatásra kerül, hogy a koreaiak miként tudtak beilleszkedni a korabeli Magyarországon, milyennek látták az itteni viszonyokat, valamint őket milyennek látták magyar kortársaik. Az előadó több mint tíz éve kutatja a fenti időszakot, amiről magyar nyelven írtmonográfiája már angol és koreai nyelven is megjelent.

18:30 – 19:00: Mátyás Anna Réka: A két világháború közötti magyarországi kínai kolónia

A kínai kolónia nem csak az 1990-es évektől van jelen Magyarországon, de már a 10-es, 20-as és 30-as években, jó három évtizeden át itt éltek nagy- és dédszüleink között. Az előadás aző történetüket mutatja be, ahogy nehéz időkben, nehéz körülmények között hihetetlen szorgalommal és kitartással küzdöttek, küszködtek a megélhetésért, az életben maradásért. Nemcsak névtelen, ismeretlen kínai emberek történeteiről lesz szó, hanem egyéni, történelmi portrék is bemutatásra kerülnek.

19:00 – 19:30: Dr. Gulyás Anett: Miben mások a Magyarországon élő kínaiak?  Ismertető a Magyarországra bevándorolt kínai közösség életéről.

Mostanában nagyon sokat és egyre többet hallunk Kínáról és a kínaiakról. Korábban csak annyit tudtunk róluk, hogy egy nagy országból érkeznek, ahol nagyon sokan vannak. Kína melyik részéről jöttek? Hányan érkeznek? Mit, csinálnak? Milyen célból? Hányan élnek Magyarországon? Miért nem hasonlítanak a Hollywoodi filmekben szereplő kínai társaikhoz? Az ezekre a kérdésekre adott válaszok közül melyek azok, amelyek valósak, melyek csak egyszerű sztereotípiák? Hogy egy kicsit közelebb hozzam az érdeklődőkhöz a témát megvizsgáljuk a Magyarországra érkező kínai közösségek jellemzőit, társadalmi hátterüket, ideérkezésük célját. Az előadás továbbá arra is magyarázatot próbál adni, hogy miben mások a Magyarországon élő kínai közösségek, mint a világ más részein élők.

19:30 – 20: 00: Farkas Diána: A második generációs kínaiak nyelvtanulási kérdései

Tudnak még kínaiul a „banán nemzedék” tagjai? A kínai-magyar kéttannyelvű iskolában a kínaiak tanulnak meg magyarul vagy inkább a magyarok kínaiul? Mennyire hasonultak nyelvhasználatban a többségi társadalomhoz a második generációs kínaiak? Az előadó saját tanári tapasztalatain és kollégái megfigyelésein keresztül előadásában ezekre a kérdésekre keresi a választ.

20:00 – 20: 30: Dr. Salát Gergely: Városi legendák a magyarországi kínaiakkal kapcsolatban

Az előadás a magyarországi kínaiakkal kapcsolatos legelterjedtebb tévhiteket járja körül. Hová tűnnek a kínai halottak? Kerülhet-e kutyahús a csípős-savanyú levesünkbe? Hány kínai él közöttünk? Eluralt-e mindent a kínai maffia? Mindezek kapcsán az előadó a városi legendák keletkezésének folyamatába is betekintést nyújt.

Alkalmak
2023-09-29
18:00 - 21:00

Only with Hungarian knowledge

Covid védettségi igazolás nem szükséges

Regisztrációköteles