NYUGATI? KELETI? KONNEKTÍV? – MAGYARORSZÁG HELYE A 21. SZÁZADI GLOBÁLIS POLITIKÁBAN

 

A magyar politikai gondolkodásban időről időre kiújul az a vita, hogy hol kell elhelyeznünk hazánkat a kontinentális és globális politikában. Már-már közhelyként ismételgetett igazság, hogy Szent István a keresztény állam megalapításakor Rómát, tehát a Nyugatot választotta, és ezzel meghatározta a magyarság fejlődési irányvonalát.

Másfelől viszont nyelvünk, őstörténetünk a Kelettel is összekapcsol minket. A Nyugattól elszenvedett sérelmeink, keserű csalódásaink idején rendre felerősödnek azok a szirénhangok, amelyek keleti fordulatot sürgetnek. Ahogyan száz évvel ezelőtt a trianoni trauma a turanizmus népszerűségéhez vezetett, úgy az Európai Unió és Magyarország jelenlegi konfliktusa is hozzájárul sokaknál a Kelet idealizálásához.

Emellett olvashatunk olyan stratégiákról is, amelyek a Kelet és a Nyugat jelenlegi konfliktusára reflektálva azt javasolják, hogy Magyarország maradjon ki a tömbösödésből, és képezzen hidat a „két világ” között.

Az idei Kutatók Éjszakáján a PPKE BTK Politikatudományi Tanszék oktatói azt a hatalmas rejtvényt próbálják megfejteni, hogy e három lehetséges út közül melyik kínálja a legkedvezőbb jövőt Magyarország számára. Túl az ismert történelmi érveken mi szól a nyugatos, a keleti vagy éppen a konnektív politika mellett? A 21. század közepe felé haladva hol van Magyarország helye „a nap alatt”?

Ezekre a kérdésekre Dr. Botos Máté, tanszékünk vezetője és Tarján M. Tamás tanársegéd igyekszik majd választ adni, Harmati Ferenc tanársegéd moderálása mellett.

Alkalmak
2024-09-27
20:00 - 21:30

Only with Hungarian knowledge

Regisztrációköteles