Vallásos internacionalizmus, menekültsegélyezés és szellemi hídépítés: A katolikus egyház és a leuveni magyar jelenlét 1956 után

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverését követően mintegy kétszázezer ember hagyta el az országot. A modern kori európai történelem egyik legjelentősebb menekülthullámára a nyugati blokk országai példátlan gyorsasággal és összefogással reagáltak. Belgium megközelítőleg 6–7000 magyar menekültet fogadott be, köztük több száz középiskolást és egyetemistát is. Bár a humanitárius válság diplomáciai és állami vetületei nagyrészt feltárásra kerültek, a segélyakciók hátterében álló vallási motivációk, az egyházi hálózatok és a transznacionális katolikus akció mélyebb összefüggései ma is számos kérdést vetnek fel.
Az előadás célja, hogy bemutassa a 2026-ban induló új kutatás elméleti kereteit és távlati célkitűzéseit, összekapcsolva azokat az eddigi évek egyháztörténeti és intézménytörténeti kutatási eredményeivel. Az újonnan induló kutatási projekt a „vallásos/vallási internacionalizmus” fogalmi keretében vizsgálja az 1956-os magyar menekültválság egyházi dimenzióját, különös hangsúlyt fektetve a Caritas Internationalis és a belgiumi Caritas Catholica nemzetközi segélyezési tevékenységére. A vizsgálat arra keresi a választ, hogy a keresztény felebaráti szeretet és az evangéliumi szolidaritás elméleti keretrendszere egy bizonyos hidegháborús történelmi valóságban miként vált a blokkok árnyékában a humanitárius segítségnyújtás mozgatórugójává.
A kezdeti fázisban lévő kutatás szorosan épül a korábbi, belgiumi magyar szellemi és egyházi jelenlétet vizsgáló feltáró munkára. Ennek a transznacionális hálózatnak a meghatározó alakja Muzslay István (1923–2007) jezsuita közgazdászprofesszor volt, aki a leuveni Mindszenty Diákotthon (a későbbi Collegium Hungaricum Leuven) igazgatójaként kulcsszerepet játszott az érkező magyar diákok megmentésében és a társadalmi beilleszkedésük támogatásában. Muzslay nemcsak szállást és megélhetést biztosított a Hulp aan de Hongaarse Jeugd alapítványon és nemzetközi ösztöndíjakon keresztül, hanem a belga szénbányákban fizikai munkát vállaló fiatalokat is felkarolta, megnyitva előttük az egyetemi tanulmányok lehetőségét.
A gyakorlati segítségnyújtás és lelkipásztori gondoskodás hamarosan tudományos formát is öltött: részben a Collegium Hungaricum Leuven diákságának bevonására építve, azonban akadémiai keretek között, 1962-ben megalakult a leuveni Institut de recherche sur l’Europe centrale (Közép-Európa Kutatóintézet), valamint elindult annak többnyelvű folyóirata, a Documentation sur l’Europe centrale. Ez az intézményi háttér a vasfüggöny mögötti térség – kiemelten Magyarország – gazdasági, társadalmi és egyházi valóságát ismertette meg a nyugati tudományos és döntéshozói világgal, intellektuális hidat verve a megosztott kontinens két fele közé.

Előadó: Vörös Dániel, EKÖP ösztöndíjas doktori hallgató