Mamutok és emberek

 

A Magyarhoni Földtani Társulat szavazásán a gyapjas mamut lett a 2024. év ősmaradványa. A mamutok a jégkor emblematikus állatai voltak, melyek sok ezer éven át együtt éltek az emberekkel. Kapcsolatuk meglehetősen egyoldalú lehetett: az emberek vadászták ezeket a hatalmas növényevőket, fogukból, agyarukból és csontjukból ékszereket és eszközöket készítettek. Azonban egy 100 ezer éves tatai régészeti lelet alapján joggal feltételezhetjük, hogy már a neandervölgyi emberek is felruházhatták bizonyos elvont tulajdonságokkal ezeket az elefánt-féléket.
Az utolsó magyarországi mamutok egyike a Szeged melletti Öthalom 17 ezer éves lelőhelyének ásatása során került elő. A mamut mintegy 14 ezer éve kiszorult Európa jelentős részéről, azonban időnként felszínre kerülő hatalmas csontjai táplálták a mítikus múltban élt óriásokról szóló képzeteket. Ilyen maradványok ihlethették az Odüsszeia egyszemű küklopszairól szóló történet magvát, vagy a magyarországi várak, templomok és középületek falán láncra vert maradványok hátterét.
A foglalkozás során kockákból álló kirakó nyomán 18 – zömmel magyarországi – történet elevenedik meg, amelyek egy-egy jelentősebb lelőhelyen és leleten keresztül mutatják be az emberek és mamutok változatos közös történetét.

Alkalmak
2024-09-27
18:00 - 21:00

Only with Hungarian knowledge

Nem regisztrációköteles