Nyomozás a mohácsi lefejezők után

Az 1526. évi mohácsi csata eddig ismert tömegsírjainak részletes feltárására 2020-ban nyílt lehetőség. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum által koordinált munka során hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a csontvázak nagy száma és rendezetlensége miatt ez az alapvetően régészeti feladat a csontok vizsgálatában jártas antropológusok bevonása nélkül megoldhatatlan. Így csatlakozott, és végzi ma is a feltáró munka oroszlánrészét az SZTE Embertani tanszéke. A tanszékvezető, Pálfi György és munkatársai a csontok helyszíni vizsgálatakor elenyésző számú végtagi sérülés mellett típusos nyaki gerinc- és koponyasérülések tömegét észlelték, ami igencsak cáfolja a halálos sérülések keletkezési körülményeire vonatkozó eddigi elképzeléseket, hiszen ez a sérülés-kombináció sem csatára, sem fegyvertelen menekülők lovon üldözésére nem jellemző. E felismerés nemcsak önmagában, hanem a csatahelyszín pontos behatárolása szempontjából is meghatározó jelentőségű, tehát független, orvosszakértői megerősítése vagy cáfolása perdöntő lehet. Intézetünkből két igazságügyi orvosszakértő csatlakozott az antropológusokhoz, hogy segítséget nyújtson a sérülések elemzésében, keletkezési mechanizmusuk meghatározásában. E feladat hiteles teljesítéséhez a sérülések szakértői véleményezésében való jártasságon túl elengedhetetlen az írott források tanulmányozása, a korabeli török és perzsa szálfegyverek, vívástechnika alapvető ismerete, 16. századi szablyák kézbevétele, vágási kísérletek tervezése és kivitelezése mellett a legmodernebb, nagyfelbontású képalkotó vizsgálatok, különösen a cone-beam CT alkalmazhatóságának és korlátainak előzetes vizsgálata. Az előadás a történelmet, a hadtörténetet és a harcművészetet kedvelők számára is érdekes bepillantást ad kezdeti tapasztalataink és eredményeink körébe.