HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) részeként, annak önálló jogi személyeként, multidiszciplináris természettudományi kutatásokat végez az élettudomány, a kémiai tudomány és a pszichológiai tudomány területén. A központban négy intézet (Anyag- és Környezetkémiai Intézet, Molekuláris Élettudományi Intézet, Kognitív Pszichológiai és Idegtudományi Intézet, Szerves Kémiai Intézet), valamint három kutatási központ (Agyi Képalkotó Központ, Szerkezetkutató Központ, Gyógyszerinnovációs Központ) tevékenysége kap helyet.
A HUN-REN TTK-ban 320 kutató és 164 hallgató dolgozik mintegy 7 500 m2 labor- és 4 000 m2 irodaterületen. A rendelkezésre álló kutatási infrastruktúra főbb elemei: 300 világszínvonalú laboratórium, köztük víruslabor, FACS labor, állatház; 157 vegyifülke; konfokális és kétfoton mikroszkópok; fMRI, NMR, XRD, XPS, SEM EDS, TEM, TPR, SAXS berendezés; IR, Raman, abszorpciós spektrométerek, tömegspektrométerek; folyadék- és gázkromatográfok.
Kiterjedt K + F egyetemi kapcsolatrendszerünk révén elhivatottan részt veszünk a hazai kutatói utánpótlás-nevelésben (egyetemi gyakorlatok és előadások tartásával, PhD témavezetéssel, nyári kutatótáborok rendezésével, konferenciaszervezéssel). Nemzetközi együttműködéseinkkel ösztönözzük a kutatói mobilitást, a kutatási infrastruktúra megosztott használatát és multidiszciplináris szellemiségünk, versenyképességünk megtartását. Élő együttműködésünk van olyan neves intézményekkel, mint az Imperial College London, Johns Hopkins Medicine, Karlsruhe Institute of Technology, New York Egyetem, vagy a Harvard Medical School. A HUN-REN TTK az ELIXIR (európai kutatási infrastruktúra) magyar Node vezető intézménye, ezzel a hazai bioinformatikai közösség motorja.
A HUN-REN TTK kiterjedt projektmenedzseri tapasztalatokkal rendelkezik mind európai uniós, mind más nemzetközi és hazai keretprogramokban. Az elmúlt években számos közvetlenül az EU által támogatott, illetve nemzeti pályázatot nyertünk el (VKSZ, VKE, FIEK, NKP, NVKP, VEKOP, GINOP, OTKA stb.). Kiemelendő a HUN-REN TTK aktivitása a Nemzeti Agykutatási programban, amelyben 3 intézetből 10 kutatócsoport vesz részt. A Lendület programban eddig 18 csoport nyert el támogatást, amellyel a HUN-REN TTK az egyik legsikeresebb intézmény ebből a szempontból. Konzorciumvezetőként létrehoztuk a Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratóriumot, amely mintegy 3,5 milliárd Ft támogatásból valósulhat meg a Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet és a Pécsi Tudományegyetem közreműködésével.
A HUN-REN TTK 2021-től jogosult a kiváló színvonalú kutatómunkát jelképező „Kiváló Kutatási Infrastruktúra” védjegy használatára. Az MTA kiemelkedő színvonalú tudományos munkája elismeréseként 2022-ben Kiváló Kutatóhely minősítést adományozott a HUN-REN TTK négy intézetének és a HUN-REN TTK Agyi Képalkotó Központnak.
dmFkYWRpLWZ1bG9wLmNzYWJhQHR0ay5odQ==
1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.Elhelyezkedés: HUN-REN TTK
Megközelítés: Megközelítés: 1-es villamos (Infopark) vagy 4-6-os villamos (Petőfi híd, Budai hídfő). Intézményünk az ELTE TTK Északi tömb (szürke) és a BME Q épülete között fekszik, a kiskápolnával szemben
Programok

Hidrogén technológia - Építsünk üzemanyagcellát!
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Lennél-e kutyaetológus?
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Műfordítás női (és pszichológiai) szemmel
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Rákterápiás hatóanyagjelöltek azonosítása
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Az őssejtek csodálatos világa
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

A kereső agy - az EEG módszerének bemutatása
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

The Searching Brain – Introduction to the EEG Method
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Elektrofiziológiai játszóház
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Nicsak, kihez beszélek?
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Ghostbloodsters – amikor a vörösvértest kísértetté válik
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Színek, fények, sejtek – hogyan válogathatjuk szét az élő sejteket?
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Autizmus és Anorexia workshop
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Hogyan lesz egy agyhullámból pszichológia? – Interaktív EEG bemutató
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Fények laboratóriuma
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Mozgáskövetés és EEG
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Anyatudomány
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

A nanotechnológia szerepe a diagnosztikai és élelmiszeripari gyorstesztek fejlesztésében
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Hydrogen technology - Let’s build fuel cell!
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»

Analízis a hétköznapokban - röntgensugárral
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Esemény adatlap»