Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Egyetemünk a Budapesti Műszaki Főiskola jogutódjaként 2010. január elsején „született”, a „Bánki” viszont több mint 135 éves múlttal büszkélkedhet: Első jogelődünk, a Budapesti Állami Közép-Ipartanoda alapítására 1879-ben került sor, a több átalakulást követően létrejött Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola pedig 1969 óta képez a gazdaságban szívesen fogadott mérnököket. Az elért egyetemi rang és az elismert iparoktatási, majd műszaki felsőoktatási múlt egyaránt kötelez bennünket. Kötelességünknek érezzük, hogy oktatási-nevelési munkánk, kutatás-fejlesztési tevékenységünk úgy feleljen meg a XXI. század kihívásainak, hogy tradícióinkra építve nagy hangsúlyt fektetünk az egyetemes értékekre. Egy családias hangulatú, a hallgatókat értéknek tekintő egyetemi kar nem csak oktatási-tanulási lehetőséget kínál, hanem befogadja mindazokat is, akik az oktatási időn kívül a szabad felhasználású laborokban, műhelyekben keresnek tanulmányaik mellé „alkotási” lehetőséget az autó építéstől a tésztahíd építéséig. Képzési kínálatunkban unikális lehetőségek állnak rendelkezésre. Az iparban keresett és elismert alap-, mester- és doktori képzést kínálunk, valamint különböző továbbképzési szakok biztosítják a továbbtanulás lehetőségét. Sokat teszünk azért, hogy a tanulni szerető és akaró hallgatók céges és társadalmi felajánlások útján ösztöndíj programokban vehessenek részt.
1081 Budapest, József körút 6.Programok

A meterséges intelligencia Asimov szemével - egy élet munkája
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Kutatókkal a büfében
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Tudomány a konyhában
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Ollóvágta Pista bácsi
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

A Dark Web
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Formula Student - versenysport az egyetemen (előadás)
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Információvédelmi példák a történelemből
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Adatrejtés képbe, zenébe
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Háború és béke a fegyverek és szerszámok nyelén keresztül
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Kézműveskedés Nettivel
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Beszélgessünk a PLC-kről
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

S.A.R.A.H. - Mesterséges intelligencia az okosotthonokban
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Lustaság vagy hatékonyság? - Amikor tényleg az otthonod van érted.
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Az agyhullám azonosítás nyomában: Lehet az agyad a jelszavad?
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Történelmi várak és erődök bemutatása
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

A Jármű labor csodái
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Robotok VR-szemüvegen át – irányítás határok nélkül
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

KiberLab: Jelszótörés -> WiFi hack -> DDoS szimuláció - Szimulált támadások, valódi védekezés
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Az Enigmától a kvantumfenyegetésig: A titkosítás örök háborúja
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Mesterséges intelligencia a mindennapokban
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Okos hotel üzemeltetés
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Tészta. Híd. RECCS (Jubileumi kiállítás)
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Formula Student - versenysport az egyetemen (kötetlen beszélgetés és bemutató)
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Pneu-Tech labor Pneumobil, Fakocsi, Schell-Eco maratonos autó kiállítás.
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

A 3D tervezés jövője, CHEIRATECH projekt bemutató
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnök Kar
Esemény adatlap»

Sportolj és játssz