Piarista Kilátó Központ

A váci Piarista Kilátó Központ azzal a céllal jött létre, hogy elsősorban a váci-, és környékbeli fiatalok pályaorientációját, munkaerőpiaci elhelyezkedését, majd beilleszkedését segítse. Fontos alapelvünk, hogy ez a fiatallal, családjával és nevelőivel szoros együttműködésben történjen.
Kiemelt feladatunk a különös személyes figyelmet igénylő, azaz fogyatékos- vagy valamilyen akadályozottsággal küzdő, illetve a nem tanuló, nem dolgozó, vagyis NEET fiatalok segítése.
A központ egy, a térségben egyedülállóan felszerelt robotika alkotóműhellyel is rendelkezik, amelynek eszközeit (LEGO- és különféle robotok, 3D nyomtató, CNC hímzőgép, forrasztóállomások, etc.) szintén felhasználjuk a fejlesztés során. Emellett a Kilátó módszertani- és kutató központ is: az egyéni vagy csoportos fejlesztések során kapott adatokat és fejlesztett módszertani anyagokat egyrészt megosztjuk a partner szakemberekkel, másrészt pedig kutatási anyagként is kezeljük azokat.
Célunk, hogy olyan befogadó intézmény legyünk, amelynek szolgáltatásai hozzásegítik a fiatalokat hivatásuk megtalálásához és életútjuk kiteljesedéséhez.

www.kilato.piarista.hu

cmVnaXN6dHJhY2lvQGtpbGF0by5waWFyaXN0YS5odQ==

MDYyNzg4NzQxNg==

facebook

2600 Vác,
Géza király tér 10.