Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar
A Gazdaságtudományi Kart, önálló alapítása óta a folyamatos fejlődés, a gyakorlatorientált képzés biztosítása és az összetartó közösség jellemzi, melynek következtében ma már hazai és nemzetközi vonatkozásban is kiemelkedő gazdasági képzőhelynek tekinthető.
A Kar 2020-tól a nemzetközi EFMD kiválósági egyesület tagjává vált, melyet a világ egyetemeinek mindössze 10 százaléka mondhat el magáról. Ennek köszönhetően a hallgatók előtt a nemzetközi karrierlehetőségek még inkább megnyílnak, illetve az oktatók és az adminisztratív munkatársak különféle szakmai konferenciákon és tréningeken vehetnek részt. A GTK nemzetközi kapcsolatait erősíti az Erasmus program is, melynek keretében mára már több mint 80 partneregyetemmel működik együtt.
A tehetséggondozásra, a kiváló hallgatók támogatására is nagy hangsúlyt fektetnek, melyet alátámaszt a 2012-ben alapított saját ösztöndíjrendszer. A kezdeményezés során a GTK, valamint vállalati partnerei félévente támogatják a leendő közgazdászok egyetemi tanulmányait. A gyakorlatorientált képzés nyújtása egyrészt a duális és kooperatív képzések meglétének eredménye, másrészt számos, az adott ágazatban tevékenykedő szakember, vállalati partner is bekapcsolódik a Karon folyó oktatásba.
Teszteld a kutatói megérzéseidet! - Te mi alapján vásárolsz... és mások?
A gazdasági érdekű szolgáltatások és közszolgáltatások a hazai közlekedés területén
A vállalati jelentések világa - Mit árulnak el magukról a nagy cégek?
Beszéljünk arról, hogyan lesz jó karriered (és remélhetőleg nagyobb vagyonod)
Álhírek egy álságos világban – a fake news jelenség a statisztikában
A kommunikáció a kulcs? – Fedezzük fel a csapatmunka erejét!